Az Andersen-kór szinonimái
- amylopectinosis
- Andersen glycogenosis
- glycogenosis IV típus
- glikogén tárolási betegség IV
Összefoglaló
Az Andersen-kór a glikogén anyagcsere betegségek ritka genetikai rendellenességek csoportjába tartozik, úgynevezett glikogén-tárolási betegség. A glikogén egy komplex szénhidrát, amely egyszerű cukor-glükózzá alakul a szervezet energia felhasználására. A glikogén-tárolási betegség bizonyos enzimek hiányosságával jellemzett, amelyek a glikogén metabolizmusában vesznek részt rendellenes formák vagy mennyiségek felhalmozódásához vezetve a testnek különböző részeiben, különösen a májban és az izmokban.
Az Andersen-kór úgy is ismert, mint glikogén-tárolási betegség (GSD), Glikogéntárolási betegség IV. típus. az elágazódásokat katalizáló enzim expressziója károsodik a májban. Az így szintetizálódott glikogén kevés elágazást tartalmaz, mennyisége nagy és funkcióját nem képes ellátni. Felhalmozódik a májban, az izmokban és/vagy egyéb szövetekben.
A legtöbb érintett egyénnél a tünetek és eredmények nyilvánvalóvá válnak az élet első hónapjaiban. Ilyen jellemzők tipikusan a növekedés valamint súlynövekedés elmaradása az elvárt mértéktől (a növekedés elégtelensége), illetve a máj és a lép kóros megnagyobbodása (hepatosplenomegália).
Ilyen esetekben a betegség lefolyása tipikusan jellemezhető fokozatos máj (hepatikus) hegesedéssel (cirrózis) és májelégtelenséggel, ami potenciálisan életet-veszélyeztető komplikációkhoz vezet. Ritka esetekben azonban progresszív májbetegség nem alakul ki. Ezen túlmenően, az Andersen-kór több neuromuszkuláris variánsát úgy írják le, amely nyilvánvaló születéskor, késő gyermekkorban vagy felnőttkorban. A betegség autoszomális recesszív módon öröklődik.
Bevezetés
Az Andersen-kórt DH Andersenről nevezték el, aki először írta le a betegséget 1956-ban.
Jelek és tünetek
Az Andersen-kór egy multi-szisztémás rendellenség, amely érintheti a májat, a vázizmokat, a szívet, az idegrendszert és egyéb testi szöveteket. A betegség természete és lefolyása több szempontból változó lehet, ideértve az életkort, társ-tüneteket és jeleket, a rendellenes glikogén felhalmozódást a különböző szövetekben, valamint az érintett speciális szerveket.
Azonban a betegség leggyakoribb, klasszikus formájára tipikusan jellemző a fokozatos belső hegesedés (fibrózis) és májszövet leépülése (cirrózis), nem működő hegszövet kialakulásával, és fokozatosan csökkent májműködés. Ilyen esetekben a betegség jellemzően már csecsemőkorban nyilvánvalóvá válik, vagy legfeljebb 18 hónapos korban. A kezdeti tünetek és jelek általában a növekedés és súlygyarapodás elmaradása az elvárt mértéktől (a növekedés elégtelensége) valamint a máj és a lép abnormális megnagyobbodása (hepatosplenomegália). A cirrózis előrehaladtával jellemzően magas vérnyomást okoz a lépből és a belekből a májba vezető vénákban (portális hypertenzió); kóros folyadék felhalmozódást a hasüregben (ascites); illetve a nyelőcső vénáinak megnagyobbodását (nyelőcső visszér) eredményezi, amely megrepedhet vér felköhögést vagy hányást, illetve májelégtelenséget okozva. Néhány esetben kezdetben olyan tünetekkel járhat együtt, mint a sárgás bőrelszíneződés, a nyálkahártyák, és a szemhéj sárgás elszíneződése (sárgaság); zavartság és/vagy más rendellenességek.
Ritkán a májcirrózissal társuló Andersen-kór rendellenesen csökkent vércukorszinthez (hipoglikémia) vezet. A legtöbb klasszikus Andersen-kórban szenvedő egyénnél, a progresszív májbetegség máj-transzplantációhoz vagy potenciálisan életveszélyes szövődményhez vezet körülbelül 5 éves korban. Azonban néhány ritka eset is feljegyzésre került, amelyben az érintett egyéneknél nem progresszív májbetegség állt elő. Néhány ilyen esetben az enyhén érintett egyénnek talán nincs nyilvánvaló tünete (tünetmentes).
A szakirodalomban számos neuromuszkuláris Andersen-kór variánst írtak le. Leggyakrabban primer vagy izolált izom problémák kezdődhetnek késői gyermekkorban – a vázizomzat és/vagy szívizom érintettségével (myopathia és/vagy cardiomyopathia). A kóros glikogén felhalmozódása a vázizomban izomgyengeséghez és fáradsághoz vezethet, testmozgás intolerancia, izomsorvadás (atrófia), és/vagy egyéb tünetek jelentkezhetnek. Ahol cardiomyopathy van, gyengül a szívizom, ami a szív alsó kamrájának nyúlásához és megnagyobbodásához vezethet. Dilatatív cardiomyopathia fokozatosan vezethet a szív pumpáló funkciójának gyengüléséhez, ami a szív oxigén igényének megfelelő mennyiségű vér keringésének csökkentett képességét okozza. (szívelégtelenség). Kísérő tünetek lehetnek fáradtság, ingerlékenység, táplálási nehézségek, étvágytalanság, fejlődési képtelenség, nehézlégzés megterheléskor és végül nyugalomban, rendellenes folyadék gyülem a testszövetekben (ödéma), szívritmus rendellenességei (aritmia), valamint potenciálisan életveszélyes szövődmények bizonyos esetekben.
Egy születéskor megnyilvánuló neuromuszkuláris variánsról is beszámoltak, amely generalizált ödémával (hydrops) jellemezhető, súlyosan csökkent vázizomtónus (hypotonia), izomgyengeség és sorvadás, ízületi kontraktúrák és neurológiai tünetek járnak vele, ami potenciálisan életveszélyes szövődményekhez vezet az élet korai szakaszában.
Ezenkívül egy ritka neuromuszkuláris variánst is megállapítottak felnőtteknél. A betegség e formája, az úgynevezett felnőtt polyglucosan test betegség, amikor mind az izomban, mind a perifériás idegekben nagy glukózpolimerből álló un. polyglucosan testek szaporodnak fel, ami együtt jár a központi és perifériás idegrendszer diszfunkciójával.
A központi idegrendszer (CNS) az agyból és a gerincvelőből épül fel. A perifériás idegek vezetnek a CNS-ből az izmok, mirigyek, bőr, érzékszervek és belső szervek felé.
A perifériás idegek közé tartoznak a motoros idegek, érzőidegek, valamint a vegetatív idegrendszer idegei, melyek az öntudatlan funkciókban vesznek részt, többek között a vérnyomás, a hőmérséklet, és pulzusszám szabályozásában. Polyglucosan test betegségben szenvedő felnőtt egyéneknél kísérő tünetek és megállapítások lehetnek: érzés-zavar a lábakban, progresszív izomgyengeség a karokban és lábakban, séta (járás) zavarok, vizelési nehézségek, enyhe kognitív károsodás vagy demencia, és/vagy más rendellenességek.
Okok
Ahogy fent megjegyeztük, az Andersen-kór a glikogén metabolizmus betegsége. A metabolizmusnak nevezzük a szervezetben folyó kémiai folyamatokat, mint pl.: az összetett anyagok egyszerűbb anyagokra való bomlása, illetve folyamatok, melyekben összetett anyagok épülnek fel egyszerűbbekből. A metabolikus rendellenességek egy adott fehérje vagy enzim abnormális alul-, vagy túlműködéséből erednek, amelyek megváltoztatnak bizonyos kémiai folyamatokat a szervezetben.
A glikogén a test sejtjeiben tárolt szénhidrát. Ez egy komplex szénhidrát (poliszacharid), mely több cukormolekulából épül fel, ezek egymáshoz kapcsolódnak, hosszú láncot képezve. A glikogén, amely elsősorban a májban és az izmokban tárolódik, egyszerű cukorrá (monoszacharid), glükózzzá alakul, majd a véráramba kerül, ha szükséges. Amikor a vércukorszint megnő, a felesleg glikogénné alakul és tárolódik. A glükóz a szervezet elsődleges energiaforrása a sejtek anyagcseréjéhez.
Az Andersen betegségre jellemző a glikogén-elágazás enzim, vagy GBE (amely általában arra szolgál, hogy növelje az elágazási pontok számát a glikogén képződése során) hiányos aktivitása. A legtöbb esetben a hiányos GBE a szerkezetileg rendellenes glikogén felhalmozódásához vezet (azaz hosszú, el nem ágazó láncú külső láncok) a test különböző szöveteiben. Ilyen lerakódási hely pl.: a máj, az izmok, az ideg-sejtek, a szív, a belek, a bőr, stb. Az Andersen betegséget időnként amylopectinosis-nek is nevezik, mivel a kóros glikogén struktúrájában hasonló egy másik komplex szénhidráthoz, az amilopektinhez.
A GBE különféle egyedi mutációit azonosították emberekben Andersen betegség esetén, beleértve olyanokat, akik a klasszikus hepatikus formában, vagy progresszív a májbetegségben szenvedtek, illetve újszülöttek súlyos neuromuszkuláris formája esetében. További kutatás szükséges annak meghatározására, hogy bizonyos mutációk társítva lehetnek-e a betegség változataival.
Az Andersen betegség autoszomális recesszív módon öröklődik. Az emberi tulajdonságok, beleértve a klasszikus genetikai betegségeket, két gén interakciójának a termékeként jönnek létre, melyek egyikét az anyától és a másikat pedig az apától kapjuk.
Recesszív genetikai rendellenesség akkor fordul elő, ha az egyén mindkét szülőtől a rendellenes gént örökli. Ha az egyén örököl egy „hibátlan” gént és egy beteg gént, akkor a betegség hordozója lesz, de tüneteket nem mutat, mert egy normális gén is el tudja látni a feladatát. Annak a kockázata 25% minden terhességnél, hogy mindkét hordozó szülő beteg gént adjon át a gyermeknek, akinél így kialakul a betegség. Annak a kockázata, hogy a gyermek is hordozó lesz, mint a szülei, 50% minden terhességnél. Az esély, hogy a gyermek hibátlan gént kap mindkét hordozó szülőtől és genetikailag egészséges lesz, szintén 25%. Férfiak és nők esetében ugyanakkora kockázat.
Minden egyén 4-5 rendellenes gént hordoz. Szülők, akik közeli (vérségi) hozzátartozói egymásnak, nagyobb eséllyel hordozzák ugyanazt a hibás gént, amely növeli a kockázatát, hogy a gyereknek recesszív genetikai rendellenessége lesz, mint a nem (vérségi) hozzátartozó szülők.
Érintett populációk
Ahogy fent említettük, az Andersen betegség klasszikus hepatikus formája jellemzően az élet első hónapjaiban válik nyilvánvalóvá. Azonban a betegség más formáját is leírták, amely születéskor, késő gyermekkorban vagy felnőttkorban jelenik meg. Az érintettek száma férfiak és nők esetében viszonylag egyenlő.
Az összes glikogéntárolási betegség gyakorisága a becslések szerint megközelítőleg egy a 20.000-25.000 élve születés esetén. Azonban néhány vizsgálat azt mutatja, hogy a valós gyakoriság magasabb lehet, mivel egyes eseteknél a glikogén tárolási betegségnek minimális tünete van, így az diagnosztizálatlan marad.
Hasonló rendellenességek
A következő rendellenességek tünetei hasonlóak lehetnek az Andersen-kóréhoz. Az összehasonlítás hasznos lehet differenciál diagnózishoz:
Számos más betegség és állapot jellemezhető olyan tünetekkel, amelyek hasonlók az Andersen betegséggel potenciálisan társulókhoz. Ezek közé tartoznak a glikogén metabolizmus egyéb megbetegedései (azaz a többi glikogén-tárolási betegség).
Ahogyan fent megjegyeztük, ezek a betegségek egy vagy több enzim hiánya miatt alakulnak ki, melyek a glikogén képződésében vagy lebontásában vesznek részt, a szokásoshoz képest eltérő mértékű vagy formájú glikogén felhalmozódását eredményezve a testszövetekben, különösen a májban, vázizomban, és/vagy szívizomban. A legtöbb ilyen betegség autoszomális recesszív tulajdonságként öröklődik.
Diagnózis
Az Andersen betegséget általában születés után (postnatális korban) diagnosztizálják, esetleg csecsemő- vagy gyermekkorban (vagy bizonyos esetekben, felnőttkorban), alapos klinikai értékelés alapján: jellemző klinikai tünetek azonosítása, teljes betegség és család történet, valamint különböző speciális vizsgálatok eredményei alapján.
Bizonyos szövetek (például máj, vázizomzat, szív, bőr, perifériás ideg) kis mintájának eltávolítása (biopszia) és mikroszkópos vizsgálata bizonyíthatja az amilopektin-szerű anyagok rendellenes lerakódását. Azonban, az Andersen-kór diagnózisának megerősítése, hiányos GBE aktivitás (indirekt enzim próba) kimutatását igényli, például máj szövetben, izom, bizonyos bőr sejtekben (tenyésztett fibroblasztok), fehérvérsejtekben (leukociták), a vörösvértestekben (eritociták), idegsejtekben vagy más szövetekben.
Leírták, hogy a felnőtt korban előforduló polyglucosan – test betegséggel élő egyének esetén a perifériás ideg biopszia, vagy a leukociták vizsgálata is szükséges a diagnózishoz, mivel a hiányos GBE aktivitás korlátozott az ilyen szövetekben. Továbbá, részleges GBE hiányosságot lehet detektálni (például eritrocitákban, leukocitákban, fibroblasztokban) azon egyéneknél, akik az Andersen-betegség (heterozigóta hordozók) mutáns gén egy másolatát hordozzák.
A diagnosztikus értékelés tipikusan magában foglal olyan vizsgálatokat, amelyek segítenek felismerni és jellemezni bizonyos rendellenességeket, amelyek a betegséggel együtt járnak. Ezek lehetnek különböző laboratóriumi vizsgálatok (például teljes vérkép, májfunkciós vizsgálatok, vércukor vizsgálat, stb.), speciális képalkotó technikák (például hasi ultrahang, CT és/vagy MR). Ezen kívül olyan vizsgálat, amely méri a vázizmok elektromos aktivitását, nyugalomban és izom-összehúzódás alatt (electromyográfia (EMG)); vagy a kardiális struktúrát és funkciót értékelő vizsgálatok, mint például a szív ultrahang (echokardiografia); és/vagy egyéb vizsgálatok.
Egyes esetekben az Andersen-kór diagnózisa még születés előtt javasolt (Prenatális) speciális vizsgálatokkal. Ezek közé tartoznak olyan vizsgálatok, amelyek kimutatják a csökkent GBE aktivitást egyes magzati sejtekben, magzatvíz vagy chorion biopszia segítségével.
Amniocentesis során a fejlődő magzatot körülvevő folyadékból vesznek mintát, míg chorion biopszia esetén a méhlepényből vesznek szövetmintát. Ezen felül, ha elérhető, akkor DNS mutáció elemzés alkalmazható válogatott esetekben.
Standard terápia
Kezelés
Az Andersen-kór kezelése a megjelenő specifikus tünetek enyhítésére irányul, minden egyénnél. Az ilyen kezelés egészségügyi szakemberek csapatának összehangolt erőfeszítését igényelheti, mint például gyermekorvosok vagy belgyógyászok, az emésztőrendszer rendellenességeit kezelő orvosok, neurológusok, kardiológusok, dietetikusok és/vagy más egészségügyi szakemberek.
A specifikus terápiák tünetiek, illetve támogatók lehetnek, melyek a cirrhosis és májfunkció romlás, a, neuromuszkuláris betegség és/vagy a szív zavar hosszú távú kezelését célozzák.
A kezelés része általában olyan diéta, mely biztosítja a normális glükóz szintet a vérben (normoglykaemia), illetve az elegendő táplálék bevitelt a májfunkció és az izomerő javításához. Kardiomiopátiás (szívelégtelenség) esetekben az ajánlott kezelés tartalmazhat olyan gyógyszereket, melyek alkalmasak a szívelégtelenség kezelésére és a perctérfogat javítására, esetleg sebészeti beavatkozást és/vagy egyéb kezeléseket.
Progresszív májelégtelenséggel élő egyéneknél májátültetést végeznek, amely hatékony lehet bizonyos esetekben. Az orvosi szakirodalom szerint transzplantáció után néhány betegnél a glikogén rendellenes progresszív felhalmozódása alakul ki más szervekben, mint például a szív, amely potenciálisan életveszélyes szövődményekhez vezet.
Azonban a legtöbb betegnél nem volt neuromuszkuláris vagy szív szövődmény tapasztalható (pl. akár 13 éves után követés után sem), továbbá, ezek közül néhány betegnél a glikogén felhalmozódása a szívben és vázizomzatban csökkenve jelent meg a transzplantációt követően.
Szakértők szerint azonban a májátültetés hosszú távú hatékonysága (hatásfok) és annak hatása a többi szervrendszerre bizonytalan az Andersen-kór esetén. Így további vizsgálatok szükségesek, hogy meghatározzák a májátültetés hosszú távú biztonságát és hatásosságát és annak hatását a betegség progressziójára a klasszikus Andersen-kór meglétekor.
Genetikai tanácsadás javasolt az érintett egyéneknél és családtagoknál. Egyéb kezelések ennél a kórnál tünetiek és szupportívak.
A betegségleírás forrása: https://rarediseases.org/
