Az Ehlers–Danlos szindróma egyéb elnevezései
- EDS
- E–D-szindróma
Az Ehlers–Danlos-szindrómák felosztása
- klasszikus típusú EDS
- klasszikus-szerű EDS
- szívbillentyűvel kapcsolatos EDS
- vaszkuláris (érrendszeri) típusú EDS
- hipermobilitás (túlmozgékonyság) típusú EDS
- arthrochalasia (ízületi gyengeség) típusúEDS
- dermatosparaxis (bőrgyengeség) típusú EDS
- kifoszkoliózis (púpos-gerincferdüléses) típusú EDS
- törékeny szaruhártya szindróma
- rendellenes gerincnövekedéses EDS
- izomgörcs típusú EDS
- miopátiás (izombántalom) típusú EDS
- periodontális (fog körüli) típusú EDS
Általános leírás
Összefoglalás
Az Ehlers–Danlos-szindróma (EDS) egymással összefüggő rendellenességek csoportja, amelyeket a kollagén különböző genetikai elváltozásai okoznak. A kollagének a test főbb szerkezeti alkotóelemei. Erős, rostszerű fehérjék, amelyek alapvető fontosságúak mind a kötőszövetek (pl. csontok) megerősítésében, mind a rugalmasság biztosításában (pl. porcok esetében). Az EDS-ben szenvedő betegeknél a problémát a kollagénrostok gyengesége okozhatja, illetve a szerkezetileg normális kollagénrostok elégtelen mennyiségének a következménye is lehet. Az EDS tünetei elsősorban a bőrt, az izmokat, a csontvázrendszert és a vérereket érintik. Az EDS-ben szenvedő betegek bőre gyakran „bársonyszerű”, laza, ami nehezebb sebgyógyulásra hajlamosít. A heg gyakran „papírvékonyságú”. A betegek túlzottan rugalmas, laza ízületekkel rendelkeznek. A túlmozgékonyság miatt az ízületek könnyen és gyakran rándulnak, ficamodnak. A gyenge vérerek pedig könnyen véraláfutásokhoz vezethetnek, vagy akár komoly vérzésekre hajlamosítanak.
Az EDS mindegyik altípusa genetikai rendellenesség eredménye. A fent említett elsődleges tüneteken kívül minden egyes altípus közös jellegzetességeket mutat, amelyeket alább részletezünk.
Bevezetés
Az EDS itt megnevezett altípusai alapos átszervezésen estek át, ahogy egyre több információ áll rendelkezésre róluk. Eredetileg tizenegy, római számmal ellátott megnevezéssel csoportosították ezeket (EDS I. típus – EDS XI. típus), tünetek és öröklési mód szerint. Később az EDS-t hat altípusra osztották az egyes fajták jellegzetességei alapján. 2017-ben kiadták az Ehlers–Danlos-szindrómák Nemzetközi Osztályozását, amely tizenhárom altípust ismer el. Ez az osztályozás a betegség mögött álló genetikai okok alapján rendszerez (A–F Csoport), és kutatási célokat szolgál.
Ismertetőjelek és tünetek
Klasszikus típus (cEDS)
A cEDS (korábban I-es és II-es típusú EDS) a fent említett elsődleges tünetekkel függ össze: a bőr túlzott nyújthatósága, ízületi ernyedtség és gyenge vérerek. A hegek rendkívül vékonyak, elszíntelenedettek és idővel megnyúlnak. Az efféle papírszerű hegesedés főként a kiálló csontos nyomáspontok, például a térd, könyök, lábszár és homlok felett alakul ki. Az ízületi túlmozgékonysággal kapcsolatos balesetek (félficam és ficam) általában könnyen orvosolhatók. További tünetek lehetnek a kicsi, húsos bőrnövendékek (molluszkoid pszeudotumorok), illetve a kemény, meszesedő, kerek, mozgatható dudorok a bőr alatt. Néhány, ebben az altípusban szenvedő egyénnél előfordulhat továbbá szívbillentyű-deformitás (különösen a baloldali pitvar és szívkamra közötti kéthegyű, azaz mitrális billentyűt illetően). A szívbillentyűk feladata a vér egy irányba történő áramoltatása. Gyenge billentyűk esetén a vér visszafelé szivároghat. A szívbillentyűk működési zavara a szív szerkezeti átalakulásához és idővel pangásos szívelégtelenséghez vezethet. A cEDS-ben szenvedő betegek körében aortatágulat is előfordulhat. Az aorta a legfontosabb, szívből kilépő vérér, amelynek feladata az oxigéndús vér eljuttatása a test szöveteihez. A cEDS esetében magasabb az aortadisszekció kockázata. A vérerek fala három rétegből áll: intima, media és adventitia. A disszekció során az intima elválik a mediától és az adventitiától. Ez a szövődmény veszélyeztetheti a szövetek, többek között a szív vérellátását. Az aortadisszekció bekövetkezése súlyos vészhelyzet, amely akut szívelégtelenséghez is vezethet. A betegek kínzó mellkasi fájdalom esetén azonnal forduljanak orvoshoz.
Klasszikus-szerű (clEDS)
A clEDS klinikai lefolyásában hasonló a cEDS-hez (lásd fent). A cEDS és a clEDS kiváltó genetikai okai eltérnek (lásd alább).
Szívbillentyűvel kapcsolatos típus (cvEDS)
Az EDS egyik ritka altípusa a cvEDS, amelyben a betegek csekélyebb EDS-tüneteket mutatnak, azonban súlyos aortaelváltozásaik vannak. Ez az állapot sebészeti beavatkozást igényel.
Vaszkuláris (érrendszeri) típus (vEDS)
A vEDS (korábban IV-es típusú EDS) születéskor azonosítható a szemmel látható dongaláb és csípőficam miatt. Gyermekkorban a betegség gyakori ismertetőjele a lágyéksérv (a hasfal előtti zsigerek részleges kitüremkedése) és a légmell (a tüdő és a mellkas fala között összegyűlik a levegő, korlátozva a tüdő mozgását). A vEDS-ben szenvedő betegeknél a bőr alatti zsírszövetek mennyisége rendellenesen alacsony a kéz, a kar, a láb, a lábfej és az arc területén, ami néhány érintett személynél a következő jellegzetes arcvonásokat eredményezheti: beesett arc, elvékonyodott ajkak és orr, aránylag dülledt szem; emellett a kéz- és a lábfej bőre idő előtti öregedés (akrogéria) jeleit mutathatja. A vEDS-hez gyakran társul artériadisszekció és artériarepedés, bélperforáció, illetve méhrepedés. Az artériadisszekció az artéria belső, izmos falának megrepedése, majd ezt követően az artéria külső falának kiöblösödése. A folyamat lehet spontán, de megelőzheti aneurizma (a verőér tágulata), vagy arteriovenózus rendellenesség (AVM, az artériák és vénák közötti rendellenes kapcsolat) is. Az ilyen vérzések életveszélyesek lehetnek. Az EDS-ben szenvedő betegek körében az egyik gyakori AVM a karotidokavernózus sipoly, amely kóros kapcsolat a nyaki verőér és a sinus cavernosus öböl között. Az előbbi az aorta egy fő elágazása, amely oxigéndús vért biztosít az agy számára, az utóbbi pedig egy oxigénszegény véröböl a koponya mélyén, a szem mögött. Az AVM okozhat súlyos fejfájást, rohamokat, illetve növeli a szélütés, azaz a stroke esélyét. A betegeknél kialakul a korai visszér, amely általában a bőr alatt látható megvastagodott, csomókba csavarodott, esetenként fájdalmas vénákat jelent. A vEDS magában hordozza egyes szövetek és hártyák megrepedésének spontán kockázatát is. A gyomortájéki és lágyékmenti akut fájdalom jelezhet artéria- vagy bélrepedést. Az effajta tünetek azonnali orvosi ellátást igényelnek. A terhesség nagyobb kockázatot jelent, ahol az artéria- vagy méhrepedés megelőzése fokozott óvatosságot igényel. Az érintett betegek továbbá műtéti beavatkozások közben és után hajlamosak lehetnek olyan szövődményekre, mint például a műtéti sebhely rétegeinek elválása (sebszétnyílás). A vEDS-ben szenvedő betegek várható átlagos élettartama 50 év, de körültekintő felügyelet és komplikációkezelés mellett jóval hosszabb is lehet.
Hipermobilitás (túlmozgékonyság) típus (hEDS)
A hEDS (korábban III-as típusú EDS) meghatározott tünetek összességét jelenti, de általában a szindróma kevésbé súlyos formájaként lép fel. Például az aortagyök-tágulat rendszerint csekély, és nem növeli jelentős mértékben a disszekció kockázatát. A hEDS-ben szenvedő betegeknél a legtöbb komplikáció mozgásszervi eredetű. Gyakoriak ízületi ficamok és degeneratív ízületi betegségek: az ezekhez társuló krónikus fájdalom kihat a fizikai és a lelki közérzetre is. Megszokottak a vegetatív idegrendszer problémái is. Ez a rendszer felelős a test működésének szabályozásáért, illetve a stresszhelyzeteket jellemző ún. „küzdj vagy menekülj” válaszreakció kiváltásáért. A betegek gyakran érzékelnek álló helyzetben jelentkező szédülést, mivel a vérkeringés késve reagál a vérnyomás és -áramlás felálláskor jelentkező változására. Szintén gyakoriak a bélbetegségek, főleg a funkcionális emésztési zavar és az irritábilis bél szindróma (IBD vagy IBS). A betegek gyakran számolnak be pszichológiai tünetekről és hangulati problémákról, levertségről is.
Arthrochalasia (ízületi gyengeség) típus (aEDS)
Az aEDS (korábban az EDS VII/A és B altípusa) esetén egész életen át fennáll több fő ízület egyidejű ficamának kockázata. Ennél az állapotnál rendkívüli kihívást jelent a mozgási szabadság elérése. Fontos a minél korábbi diagnózis, mivel ez a típus idősebb korra rokkantsághoz vezethet. A betegség újszülötteknél súlyosan alacsony izomtónust és kétoldali csípőficamot eredményezhet, ami megnehezíti a megkülönböztetést a hasonló tünetekkel jelentkező kEDS-től (lásd alább).
Dermatosparaxis (bőrgyengeség) típusú (dEDS)
A dEDS-ben (korábban az EDS VII/C altípusa) szenvedő betegek testi jellemzői: alacsony termet, rövid ujjak, kicsi állkapocs (kisállúság), lefelé hajló külső szemzug, ernyedt arcbőr, amihez képest a szemhéj viszonylag telt, a szem fehérje (ínhártyája) kékes színezetű, a felső szemhéj bőre redőződik (mongolredő). A dEDS egyik fő szövődménye a sérvképződés, vagyis egy szerv rendellenes elmozdulása az azt helyén tartó szöveten keresztül. A sérv különösen gyakori bizonyos műtétek után, például olyan esetben, amikor a gyomor izmainál történik bemetszés. A hosszadalmas sebgyógyulás miatt a bél a bemetszésen keresztül kitüremkedhet. Ez az altípus rekeszizom- és húgyhólyagrepedésre is hajlamosít. Ha a családi kórtörténetben fennáll a dEDS gyanúja, fontos a szülők felvilágosítása azzal kapcsolatban, hogy az újszülött koponyáján lévő puha pontok (kutacs) később záródhatnak.
Kifoszkoliózis (púpos-gerincferdüléses) típus (kEDS)
A kEDS-t a szem ínhártyájának gyengesége kíséri, növelve annak a kockázatát, hogy a szem fehérjében repedés keletkezzen. Gyakori tünetek a kis átmérőjű szaruhártya, a rövidlátás (miópia), a zöldhályog, a szemfenékben található ideghártya (retina) leválása, amelyek mind látásvesztést okozhatnak. Ha a beteg a látómezőben úszó foltokat, villanásokat érzékel, vagy úgy érzi, mintha hirtelen elfüggönyöződne a tekintete, azonnal keresse fel orvosát. A kEDS (korábban VI-os típusú EDS) születéskor egyértelműen látszik. Az újszülötteknél súlyos izomgyengeség (alacsony izomtónus) vagy rendellenes gerincelfordulás, illetve -görbület (gerincferdülés) figyelhető meg. Az előrehaladott gerincferdülés nem befolyásolja a kEDS-ben szenvedő betegek túlélési esélyeit. A legsúlyosabban érintett betegek járásképtelenné válhatnak a 20-as, 30-as éveikre. Fontos ügyelni arra, hogy a gerincferdülés ne kezdje el akadályozni a normális légzést.
Törékeny szaruhártya szindróma (BCS)
Az EDS egyik, szintén a szemet érintő változata. A betegeknél szaruhártyarepedés fordulhat elő kisebb sebhelyes sérülést követően, illetve szaruhártya-elváltozás (keratokónusz), valamint szaruhártya-kidülledés (keratoglóbusz) figyelhető meg. A betegek szemének ínhártyája kékes színű lehet.
Rendellenes gerincnövekedéses típus (spEDS)
Az spEDS – korábban spondilokirodiszplasztikus típus – a csontvázszerkezet fejlődési rendellenességét érintő EDS-altípus. Elsősorban a gerincet és a kezet érinti. Klinikai tünetei: visszamaradt növekedés, alacsony testalkat, kidülledő szem kék ínhártyával, ráncos bőr a tenyéren, a hüvelykujj tövében található izom (thenar) sorvadása, illetve elvékonyodó ujjak.
Izomgörcsös típus (mcEDS)
Az mcEDS-t több szervrendszert érintő, folyamatosan romló tünetek, elsősorban visszamaradt fejlődés, izomgyengeség és alacsony izomtónus jellemzi. A betegek arcát és koponyaszerkezetét érintő elváltozások, az ujjak veleszületett izomgörcsei, súlyos púpos-gerincferdülés, dongaláb, illetve szemészeti problémák szintén előfordulhatnak.
Mipoátiás (izombántalom) típus (mEDS)
Az mEDS-re jellemző az alacsony tónusú izomzat, ami születéskor nyilvánvaló, mivel az izmok nem megfelelően működnek (miopátia). Kísérheti gerincferdülés és idegi halláskárosodás is. Ez a típus sok vonatkozásban a kEDS-hez hasonlít.
Periodontális (fog körüli) típus (pEDS)
A pEDS (korábban VII-es típusú EDS) a fogakat körülvevő és támasztó szövetek megbetegedéseit jelenti, ami főleg idő előtti fogvesztést eredményez.
Néhány EDS-altípus, amelyek az eredeti csoportosítási rendszerben jelen voltak, ma már nem képezik a módosított kategóriák részét, mert másként határozták meg azokat. Például a korábbi IX-es típusú EDS-t ma már nyakszirti szarv szindrómaként határozzák meg, a XI-es típusú EDS pedig manapság családi hipermobilitás szindrómaként ismert. Ezekről a rendellenességekről további információt a „Kapcsolódó rendellenességek” bekezdésben talál.
Kiváltó okok
Az EDS lehet domináns vagy recesszív módon öröklött. Az emberi jellemvonásokat egy génre vonatkozóan mindig a gén két kópiája közötti viszony határozza meg. A gének párokban öröklődnek: egy az apától, egy pedig az anyától származik.
Domináns genetikai rendellenességről akkor beszélünk, ha a rendellenes génnek csak egyetlen példánya is elég egy adott betegség kialakulásához. Az érintett személy a rendellenes gént bármelyik szülőtől örökölheti, de az egy új mutáció (génváltozás) eredménye is lehet. Annak kockázata, hogy az érintett szülő továbbadja a rendellenes gént az utódnak, minden egyes terhesség esetén 50%. Ez az esély mind a férfiak, mind a nők esetében ugyanakkora.
Néhány egyén esetében a rendellenesség spontán (de novo) génmutáció eredménye, amely vagy a petesejtben, vagy a hímivarsejtben megy végbe. Ebben az esetben a rendellenesség nem szülőktől örökölt.
A recesszív genetikai rendellenességek csak akkor alakulnak ki, amikor az egyén mindkét szülőtől a gén rendellenes kópiáját örökli. Ha az egyén egy szabályos gént és egy betegségre hajlamosító gént örököl, akkor csak hordozója lesz a betegségnek, tüneteket viszont nem fog produkálni. 25% esély van minden terhesség során arra, hogy két, betegséget hordozó génnel rendelkező szülőnek beteg gyermeke legyen. Annak az esélye, hogy a szülőkhöz hasonlóan a gyermek is csak hordozó lesz, 50% terhességenként. Annak a lehetősége pedig, hogy a gyermek szabályos géneket örököl mindkét szülőtől, 25%. Ezek az esélyek mind a férfiak, mind a nők esetében ugyanakkorák.
Ha egy családtagnál EDS-t diagnosztizálnak, fontos orvoshoz fordulni annak további kiértékelése céljából, illetve a családon belüli öröklési mód megállapítása érdekében.
Az EDS-ben bizonyos, kollagéneket kódoló gének (COL1A1, COL1A2, COL1A3, COL5A1 és COL5A2), vagy egyéb, a kollagénrostok éréséhez és működéséhez fontos fehérjéket kódoló gének (ADAMTS2, PLOD1 és TNXB) mutálódnak. Az EDS különböző altípusaira más-más génhiba jellemző.
Klasszikus típus (cEDS)
A cEDS-ben két gén (COL5A1 és COL5A2) mutációi öröklődnek autoszomális domináns módon. A COL5A1 a pro-alfa1(V) lánc nevű fehérjét kódolja, a COL5A2 pedig a pro-alfa2(V) lánc elnevezésűt. A „pro-” megjelölés arra utal, hogy a terméket egy enzimnek még működőképes végtermékké kell alakítania. A prokollagén három, láncszerű fehérjéből áll. Ezt sejten kívüli enzimek módosítják a funkcióképes végtermékké, amely az 1-es típusú kollagén segítségével fibrillumokat formál, így befolyásolja az 1-es típusú kollagénrostok vastagságát.
Klasszikus-szerű (clEDS)
A clEDS autoszomális recesszív öröklődést mutat; okozója a TNXB gén mutációja. A géntermék a sejten kívüli térben a kollagénszerkezet integritásáért felel. A Tenascin-X a test elasztikus rostjainak stabilitását is szabályozza.
Szívbillentyűvel kapcsolatos típus (cvEDS)
A cvEDS egy ritka altípus, amely autoszomális recesszív öröklődést mutat, és a COL1A2 gén mutációjával hozható összefüggésbe. A COL1A2 a pro-alfa2(I) lánc nevű fehérjét kódolja. Az 1-es típusú prokollagén rostok kialakításához két (a COL1A1 által kódolt) pro-alfa1(I) lánc és egy (a COL1A2 által kódolt) pro-alfa2(I) lánc szükséges.
Vaszkuláris típus (vEDS)
A vEDS autoszomális domináns öröklődést mutat, és rendszerint a COL3A1 gén mutációja okozza. Ismertek olyan esetek, amelyeknél az érintett egyén két mutáns génnel rendelkezik. A COL3A1 a pro-alfa1(III) lánc nevű fehérjét kódolja. Ilyenből három szükséges, hogy 3-as típusú prokollagén keletkezzen. Az érett 3-as típusú kollagén hosszú, vékony rostokká áll össze. Ennek a kollagén-altípusnak keresztkötések biztosítanak nagy teherbírást. Néhány beteg esetében a vEDS a COL1A1 gén mutációjával jár együtt.
Hipermobilitás típus (hEDS)
A hEDS autoszomális domináns öröklődést mutat, ám a kiváltó gént még nem sikerült azonosítani. Az érintett egyének kis csoportjánál a Tenascin-X elégtelensége mutatozik, amely a TNXB gén által kódolt fehérje: egy sejten kívüli géntermék, amely a kollagénszerkezet integritásáért felelős. A Tenascin-X a test rugalmas rostjainak stabilitását is szabályozza.
Arthrochalasia típus (aEDS)
Az aEDS autoszomális domináns öröklődést mutat. Ezt az altípust a COL1A1 vagy a COL1A2 gén mutációja okozza. A COL1A1 a pro-alfa1(I) lánc nevű fehérjét, a COL1A2 pedig a pro-alfa2(I) lánc nevű fehérjét kódolja (lásd fent).
Dermatosparaxis típus (dEDS)
A dEDS autoszomális recesszív öröklődést mutat, és az ADAMTS2 gén mutációjával hozható összefüggésbe. A gén által kódolt enzim a kollagéneket módosítja, azaz rövid aminosav-láncokat hasít le a prokollagén-molekulákból, aminek eredményeképpen létrejön az érett kollagén.
Kifoszkoliózis típus (kEDS)
A kEDS autoszomális recesszív öröklődést mutat, és a PLOD1 vagy az FKBP14 gének mutációja okozza. A PLOD1 mutációi a prokollagén-lizin, 2-oxoglutarát 5-dioxigenáz 1, más néven lizil-hidroxiláz 1 nevű enzim hibáját okozzák. Az enzim eredeti funkciója, hogy a lizin aminosavat hidrolizinné alakítsa. A hidrolizin egy módosult aminosav, amely a kollagénláncok elemei közötti keresztkötések kialakításáért felelős. Az FKBP14 gén az FK506-kötőfehérje 14-et kódolja, amelynek pontos funkciója egyelőre ismeretlen.
Törékeny szaruhártya szindróma (BCS)
A BCS-nek két típusa létezik, mindkettő autoszomális recesszív öröklődést mutat. Az 1-es típusú BCS-t a ZNF469 gén mutációja okozza. A cink-ujj fehérje 469 nevű fehérjetermék feltételezhetően a kollagénrostok megtermeléséhez, illetve összeszerelődéséhez szükséges. A 2-es típusú BCS-t a PRDM5 gén mutációja okozza. A kódolt PR/SET 5 domén nevű fehérje egy fehérjeszintézist szabályozó ún. transzkripciós faktor.
Rendellenes gerincnövekedéses típus (spEDS)
Az spEDS autoszomális recesszív módon öröklődik. Az SLC39A13 gén mutációja okozza, amely az SLC szállítófehérje 39-es családjának 13-as tagját kódolja. Ez felelős a cink sejtekbe történő szállításáért. A cink olyan fémes elem, amely a kötőszövetek egészséges működéséért felelős. Ez az altípus a B4GALT6 és B4GALT7 gének genetikai elváltozásainak is tulajdonítható. A béta-1,4-galaktoziltranszferáz géncsalád különböző cukorláncok szintézisét végzi.
Izomgörcs típus (mcEDS)
Az mcEDS autoszomális recesszív öröklődést mutat és két gén mutációja okozhatja. Az egyik a CHST14, a másik pedig a DSE gén. A CHST14 a szénhidrát szulfotranszferáz 14 enzimet kódoló gén. Az enzim számos kémiai reakcióban, például a szulfátcsoportok különböző molekulák közötti szállításában vesz részt. A dermatán-szulfát epimeráz nevű (DSE-) géntermék fontos a dermatán-szulfát (más néven chondroitin-szulfát B) nevű glükózaminoglikán (GAG) előállításában. A glükózaminoglikán fontos a kötőszövet hézagjainak kitöltésében, a tapadás és a stabilitás biztosításában.
Miopátiás típus (mEDS)
Az mEDS autoszomális domináns vagy autoszomális recesszív öröklődést mutathat. Az mEDS altípust okozó mutációk a COL12A1 génben következnek be. Ez a gén a 12-es típusú kollagént kódolja. Ez a rost az 1-es típusú kollagénhez kapcsolódik, ezzel módosíthatja a kölcsönhatásokat, amelyekben részt vesz. Az mEDS-t okozhatja még a FKBP14 génben bekövetkező mutáció is. Az FK506-kötőfehérje 14 funkciója nem tisztázott.
Periodontális típus (pEDS)
A pEDS autoszomális domináns öröklést mutat és a C1R vagy C1S gének mutációja okozza. Ezek kódolják a komplement alkomponenseket, amelyek az immunműködésben játszanak fontos szerepet.
Előfordulás
Az EDS tünetei már gyermekkorban nyilvánvalóvá válhatnak. Típustól és súlyosságtól függően nagymértékben változó, hogy mely életkorban diagnosztizálják. Általában véve az EDS előfordulási valószínűsége 1:2.500-5.000, a hEDS-é 1:10.000-15.000, a cEDS-é pedig 1:20.000-40.000. Az enyhe ízületi és bőrproblémákkal élő egyének nem keresik fel orvosukat, ezért őket nem diagnosztizálják, így az EDS-mutációk valódi gyakoriságát nehéz megállapítani. A legelterjedtebb altípusok a hEDS, a clEDS és a vEDS. A többi altípus (a kEDS, az aEDS és a dEDS) sokkal ritkábban fordul elő. A kEDS altípust csupán mintegy 60 egyénnél azonosították. Az aEDS altípust mindössze körülbelül 30 egyénnél jelentették, a dEDS altípust pedig csak 12 egyén esetében írták le. Néhány említett EDS-fajtát (pl. a X-es típust, azaz a fibronektin-deficienciát) csak egyetlen érintett családban azonosítottak és jelentettek.
Kapcsolódó rendellenességek
Számos rendellenesség tünetei nagyban hasonlítanak az EDS tüneteire. A következő, a teljesség igénye nélkül összeállított listán szereplő állapotok figyelembe vehetők a betegek differenciáldiagnózisainak felállítása során.
Hipermobilitás spektrum-rendellenesség (HSD)
Ez az elnevezés a korábban ízületi túlmozgékonyság szindrómaként ismert ízületi ernyedtséget és instabilitást az EDS spektrumába illeszti. E kifejezés segítségével leírhatók azok az enyhébb állapotok, amelyekben az ízületek rendellenesen, a normális mozgásterjedelmen túlmenő mértékben rugalmasak. A tünetek általában magukban foglalják az érintett ízületekben jelentkező fájdalmat, ez azonban nem igényel orvosi beavatkozást. A HSD az EDS-hez képest viszonylag gyakori állapot.
Nyakszirti szarv szindróma (OHS)
Az OHS, más néven az X-kromoszómához köthető laza bőr (cutis laxa, korábban IX-es típusú EDS) egy X-kromoszómához köthető, recesszív öröklődésű állapot, amely a lizil-oxidáz enzim elégtelenségéhez vezet. A lizil-oxidáz elégtelensége a réz anyagcseréjének és kiválasztásának rendellenességeihez vezet, amelyek a kötőszövetek és a csontváz torzulását okozzák. Az OHS-ben szenvedő betegek bőre rendellenesen ernyedt és redőkben lóg (cutis laxa). E betegségre jellemző még a rendellenes húgyhólyag-izomzat, valamint szarvszerű csontos kidudorodás a koponya hátsó részét képező nyakszirten. További jellemzők lehetnek az ujjak és lábujjak túlmozgékonysága, illetve a térd és könyök korlátozott nyújthatósága. Az érintett egyénekre horgas orr, lógó orca és lefelé hajló szemrés jellemző. Az ilyen betegeknél enyhe értelmi fogyatékosság is jelentkezhet.
Loeys–Dietz-szindróma (LDS)
Az LDS egy autoszomális domináns öröklődésű kötőszövet-rendellenesség, amely több gén mutációjának eredménye. E gének a következők: TGFBR1, TGFBR2, SMAD3 és TGFB2. A betegeknél rendkívül változatos tünetek jelentkezhetnek, de a legjelentősebbek a kanyargós artéria, a távol ülő szemek (hipertelorizmus), a széles, vagy akár osztott nyelvcsap (uvula) és az aorta-aneurizma.
Családon belüli aorta-aneurizma (FAA)
Az FAA-nak nagyon enyhe kötőszöveti jelei vannak. Az FAA esetében nagyobb az esély a kisebb artériákban bekövetkező elzáródásokra, így növelve a szívroham és a stroke esélyét. Ennek az állapotnak a genetikai oka többek között az ACTA2 és TGFBR2 génekben bekövetkező mutáció, a további okokat azonban jelenleg is kutatják.
Családi hipermobilitás szindróma (FHS)
Az FHS (korábban XI-es típusú EDS) egy autoszomális domináns betegség, amelyet az ízületek lazasága és túlzott nyújthatósága jellemez. Ez ízületi ficamot eredményez, például a vállban vagy térdben, illetve ritkán a születéskor csípőficam is kialakulhat (veleszületett ficam).
Marfan-szindróma (MFS)
A Marfan-szindróma – amelyet az FBN1 gén mutációja okoz – autoszomális domináns öröklődést mutat,. A fibrillin nevű fehérjetermék egy fontos kötőszöveti elem, amely nélkülözhetetlen a test rugalmas rostjai számára. A Marfan-szindrómában szenvedő betegek hasonló testi jellemzőkkel rendelkeznek. Általában magasak és vékonyak, végtagjaik, ujjaik és lábujjaik pedig hosszúak. A Marfan-szindrómához túlzott rugalmasság és gerincferdülés kapcsolódik, illetve fennáll az esély az erezet állapotának romlására, főleg a kéthegyű billentyű előreesése (mitrális prolapszus) és aorta aneurizma formájában. Jellemzőek továbbá a szem, a tüdő és a gerincvelőt burkoló hártyák (kötőszövet) rendellenességei. (A betegséggel kapcsolatos további információkért válassza a „Marfan-szindróma” keresőszót a Ritka Betegségek Adatbázisában).
Törékeny szaruhártya szindróma 2 (BCS2)
A BCS2 a PRDM5 génhez kapcsolódik, és egy olyan ún. transzkripciós faktort kódol, amely a sejtek differenciálódását, azaz végleges funkciójuk elérését szabályozza. A BCS2-höz rendkívüli szaruhártya-elvékonyodás, illetve szaruhártya-repedésre való hajlam köthető. A betegek bőre gyakran túlzottan rugalmas, ízületeik pedig hipermobilisak. A szem ínhártyája esetükben gyakran kékes színezetű.
Diagnózis
Az EDS-t általában a kórelőzmények és klinikai vizsgálatok alapján diagnosztizálják. Bizonyos altípusoknál a genetikai vizsgálat segítheti a diagnózis felállítását. A szövetminták elektronmikroszkópos elemzése felfedheti az EDS-re jellemző kollagénszerkezeti rendellenességeket.
A feltételezetten EDS-ben szenvedő, vagy már diagnosztizált EDS-es betegek klinikai vizsgálata jellemzően magában foglal egy olyan felmérést, amelynek segítségével kimutatható és meghatározható a bőr és az ízületek túlzott nyújthatóságának mértéke. A bőr túlzott nyújthatósága például úgy mérhető, hogy egy semlegesnek ítélt helyen óvatosan megemelik a bőrt egészen az ellenállási pontig, az túlzott ízületi nyújthatóság pedig klinikai minősítési skála (pl. az ún. Beighton-skála) segítségével becsülhető. A mitrális prolapszus vagy az aortatágulatok felismerésére és jellemzésére gyakran végeznek képalkotó vizsgálatokat, például komputertomográfiát (CT), mágneses rezonanciavizsgálatot (MRI) és szívultrahangot (echokardiográfia). A CT-felvétel elkészítése során számítógép és röntgensugarak segítségével jön létre az a film, amely bizonyos testi szerkezetek keresztmetszeti felvételeit mutatja meg. Az MRI mágneses mező segítségével hozza létre a szervek és szövetek keresztmetszeti felvételeit. A szívultrahangos vizsgálat során a szív felé hanghullámokat irányítanak, így az orvosnak lehetősége nyílik arra, hogy tanulmányozhassa a szívműködést és az azzal kapcsolatos mozgásokat. Ezen kívül néhány EDS-ben szenvedő beteg esetében speciális röntgenvizsgálat alkalmazható a bőr alatt elhelyezkedő, mozgatható kinövések (elmeszesedett, gömbszerű kinövések) jellemzésére, a rendellenes gerincgörbületek (szkoliózis vagy kifózis; a gerinc oldalirányú vagy túlzott görbülete), illetve a csökkent csonttömeg (oszteopénia) kimutatására és mértékének meghatározására (pl. azoknál, akiknél EDS miatt kialakult kifoszkoliózis vagy ún. arthrochalasia állapítható meg), illetve az egyéb eltérések leírására és igazolására.
Az EDS számos altípusa esetében segíthet a genetikai elemzés, vagy azért, mert pozitív (pl. a cEDS-ben szenvedő betegeknél kimutatja a COL5A1 mutációját), vagy azért, mert negatív leletet eredményez. Mivel a hEDS genetikai eredete jelenleg még nem meghatározott, fontos kizárni azokat a mutációkat, amelyek az egyéb típusú EDS-megbetegedéseket okozzák. A kEDS diagnózisa laboratóriumi tesztekkel is igazolható: vagy a deoxipiridinolinnek a piridinolin keresztkötéseihez viszonyított extrapolált arányának vizeletmintából történő megállapításával, vagy bőrminta vételével és a bőr kötőszöveti sejtjeiből származó lizil-hidroxiláz enzimaktivitásának megmérésével.
Szokásos gyógymódok
Kezelés
Az EDS-ben szenvedő betegek gondozása általában olyan szabályok bevezetésére koncentrál, amelyekkel az életveszélyes szövődmények megelőzhetők. Az EDS esetében tapasztalt elsődleges komplikációk a bőrt, a szervezet mozgásszervi, valamint szív- és érrendszeri területeit érintik. A betegek bőre bársonyosan vékony, laza és nyújtható, ezért ők hajlamosabbak a lassú sebgyógyulásra. Mind a véletlenszerűen keletkező, mind pedig a sebészeti úton létrejött sebek esetében mély öltéseket alkalmaznak. A felszíni öltések a bőr kiigazítását szolgálják annak érdekében, hogy ne alakuljon ki hegesedés. A varratokat hosszabb ideig bent hagyják, hogy a formálódó hegszövet minél jobban megerősödhessen. Javasolt az aszkorbinsav (C-vitamin), amely csökkenti az EDS-sel járó gyakori zúzódásokat. A hipermobilis ízületek könnyen kificamodnak. Minden egyes ficammal megnő annak esélye, hogy további ízületek ficamodjanak ki, ezért az életminőség megőrzése céljából igen fontos a megelőzés. A traumák elkerülése érdekében az erős megterheléssel járó sportok, emelés vagy egyéb fizikai erőfeszítések kerülendők. A véredények sérülékenysége növeli a komolyabb vérzések és a disszekció előfordulásának kockázatát. A magas vérnyomás (hipertenzió) további megterhelés alá helyezi a sérülékeny erezetet, növelve ezzel a komplikációk kialakulásának kockázatát. Rendszeres kivizsgálásokat kell végezni a magas vérnyomásra és érrendszeri betegségekre vonatkozóan, és a szükséges kezeléseket már a korai stádiumban meg kell kezdeni. A kivizsgálásokhoz a legmegfelelőbbek az ún. neminvazív technológiák: ultrahang, MRI vagy CT. Az angiográfia, a kolonoszkópia és a hasonló, invazív vizsgálati módszerek alkalmazását alaposan át kell gondolni, összevetve az előnyöket a vizsgálattal okozott esetleges hátrányokkal. A nem életmentő műtétek elvégzését is alaposan fontolóra kell venni. Terhesség esetén a várandósságot olyan szülésznek kell végigkövetnie, aki gyakorlott a magas kockázatú terhességek gondozásában. Az EDS-es betegeknél a szülés gyors lefolyású lehet. Orvosi körökben még nem tisztázott, hogy a természetes úton vagy a császármetszés segítségével történő szülés előnyösebb-e a kismamák számára. Azoknál a várandós kismamáknál, akiknél ismert aortagyök-tágulat található, minden egyes trimeszterben szívultrahangos vizsgálatot kell végezni annak érdekében, hogy az esetleges súlyosbodást idejében felfedezzék. Minden EDS-ben érintett betegnek azonnali orvosi segítséget kell kérnie, amennyiben hirtelen előtörő, ok nélküli fájdalmat érez. Megfontolandó a MedicAlert karkötő viselete. A betegek ennek segítségével tudják közölni az állapotukat abban az esetben, ha eszméletüket vesztik. (A MedicAlert egy betegek számára készült karkötő; a rajta megtalálható azonosító segítségével a mentősök vagy az orvos további adatokat nyerhet a betegről. A szolgáltatás sajnos egyelőre csak az Egyesült Államokban érhető el. – a ford. megj.)
A hEDS-betegeknek kifejezetten előnyös lehet a fizikoterápia (gyógytorna), a kis megterheléssel járó testgyakorlatok, vagy az olyan segítő eszközök használata, mint például a lábmerevítő, a kerekesszék vagy a moped. A mozgásszervi fájdalmak csökkentésében jelentős szerepet játszanak a kényelmet nyújtó íróeszközök és a nyugodt alvást elősegítő ágybetétek, matracok. A fájdalom kezelése egyénre szabott. A gyomor-bélrendszeri és a lelki komplikációk kezelését szintén az egyén sajátos igényeihez kell igazítani. A fizikoterápia (gyógytorna) és a kis megterhelést jelentő gyakorlatok mellett a megfelelő mennyiségű kalcium és D-vitamin szedése segíthet a csontsűrűség növelésében. Az ún. DEXA csontsűrűséget mérő vizsgálatot minden második évben el kell végezni. A kEDS-ben szenvedő betegeknek rendszeres szemvizsgálatokon kell részt venniük, mivel ki vannak téve a szemfehérje-repedés, a retinaleválás és a zöldhályog kockázatának. A dEDS-ben szenvedő betegek számára hasznos lehet a túlzottan kitett területek (például a könyök és a térd bőrfelületei) védőkötéssel történő takarása.
A betegségleírás forrása: https://rarediseases.org/
