A Klippel–Feil szindróma egyéb elnevezései
- nyaki csigolyák összenövése
- veleszületett nyaki csigolyaösszenövés
- izolált Klippel–Feil-szindróma
- Klippel–Feil rendellenesség
- KFS
A Klippel–Feil szindróma felosztása
- 1-es típusú Klippel–Feil szindróma
- 2-es típusú Klippel–Feil szindróma
- 3-as típusú Klippel–Feil szindróma
Általános leírás
A Klippel–Feil szindróma (KFS) a csontváz ritka rendellenessége, amely leginkább két vagy több gerinccsigolya nyaki tájékon bekövetkező kóros összenövésével jellemezhető. A betegségben szenvedők közül néhányan szokatlanul rövid nyakkal rendelkeznek, a fejük és a nyakuk mozgástartománya korlátozott és hátsó hajhatáruk alacsonyabban van. Az állapot már születéskor jelen van (veleszületett), de enyhébb esetekben csak az élet későbbi szakaszában diagnosztizálják, amikor a tünetek először megjelennek vagy rosszabbodnak.
A KFS néhány betegnél összefüggésbe hozható egyéb tünetegyüttesekkel és fizikai rendellenességekkel is. Ezek közé tartozhat a gerinc kóros görbülete (gerincferdülés), illetve a gerinc instabilitása, a nyitott gerinc, a lapocka magas állása (Sprengel-deformitás), egy vagy több hiányzó borda és egyéb bordaközi elváltozások (beleértve a nyaki bordákat), egyéb csontrendszert érintő elváltozások – amelyek a fül, az orr, a száj és a gége deformáltságában is megmutatkozhatnak, beleértve a halláskárosodást és a szájpadhasadékot (köznapi nevén „farkastorok”) –, továbbá a fej és az arc elváltozásai (kraniofaciális elváltozások); húgyúti, illetve veserendellenességek (ami patkóvesét vagy a vese hiányát is jelentheti); a szív strukturális elváltozásai (veleszületett szívbetegségek), tükörmozgások, az ujjak összenövése és egyéb ujjrendellenességek. Emellett néhány esetben a gerincvelő-sérülés következményeként neurológiai szövődmények is felléphetnek.
A KFS önmagában vagy bizonyos más szindrómákkal együttesen is előfordulhat. Legtöbb KFS-ben szenvedő betegnél a tünetek véletlenszerűen, ismert ok nélkül (szórványosan) jelennek meg. Más esetekben a KFS örökletes lehet, autoszomális domináns vagy autoszomális recesszív öröklődés révén. A kutatók megállapították, hogy a KFS összefüggésbe hozható a 8-as kromoszómán található GDF6 gén mutációjával.
Tünetek
A Klippel–Feil-szindróma (KFS) a csontváz ritka rendellenessége, amely leginkább két vagy több gerinccsigolya nyaki tájékon bekövetkező kóros összenövésével (veleszületett csontösszenövés) jellemezhető. A gerincoszlop 33 szabálytalan alakú csontból, más néven csigolyából épül fel. Ezek a csontok különböző kategóriákba sorolhatók. A koponyától kezdődően az első hét csigolya nyaki gerincként ismert. A KFS elsődlegesen a nyaki gerincre van hatással.
A KFS osztályozására két, egymást átfedő rendszer létezik. A KFS eredeti osztályozását, altípusait (I-es, II-es és III-as) Maurice Klippel és André Feil írta le, míg a frissebb osztályozást, amely 1-4-es skálán (KF1-4) terjed, Clarke és munkatársai alkották meg. Az eredeti osztályozás a nyakcsigolyák összenövésének foka alapján különbözteti meg a betegségben szenvedőket: az I-es típusba tartozóknál a nyaki csigolyák és felső hátcsigolyák kiterjedt összenövése figyelhető meg; a II-es típus egy vagy két nyaki vagy hátcsigolya összenövésével jellemezhető, míg a III-as típus esetében a nyaki csigolyák és a felső, illetve alsó hátcsigolyák is összenőttek. Ezzel ellentétben a Clarke által leírt osztályozás az örökletesség jellemzői alapján, a rendellenességek közös vonása és az elülső összenövés axiális szintje alapján különbözteti meg a betegségben szenvedőket. A KF1 az egyetlen típus, amelynél a C1 és C2 csigolyák összenövése, a nagyon rövid nyak és az I-es, II-es, valamint a III-as típusú összenövés recesszív öröklésmenete figyelhető meg. A KF2 autoszomális domináns, és a C2-es és C3-as csigolya elülső összenövésével jellemezhető; a KF3-at okozó mutáció recesszíven öröklődik, vagy legalábbis nem minden, a mutációt hordozó egyén esetében alakul ki izolált csigolyaösszenövés. Az elváltozás a nyaki C1-2 régiótól eltekintve bármely gerincszakaszon megjelenhet. A KF4 a Wildervanck- és a Duane-szindrómában szenvedőket foglalja magában.
A KFS-sel összefüggő jellegzetes tünetek betegenként nagyban különböznek. A KFS hagyományosan három tünetegyüttessel kapcsolható össze: rendellenes, különösen rövid nyak, a fej és nyak korlátozott mozgástartománya, valamint alacsony hátsó hajhatár. A kutatók ugyanakkor megállapították, hogy ezek a tünetek maximum a KFS egyik típusát határozzák meg, amely az érintettek kevesebb mint felét teszi ki.
Az egyes csigolyák összenövésén felül a KFS számos további rendellenességgel társulhat, amelyek az emberi test egyéb szervrendszereire hatnak. A KFS lefolyása és súlyossága nagyban különbözhet a kapcsolódó szövődmények és a KFS típusának függvényében: néhány esetben enyhe lehet, míg más esetekben súlyos, élethosszig tartó szövődményeket okoz.
Fontos megjegyezni, hogy a betegségben szenvedőket nem érinti az alább tárgyalt tünetek mindegyike. Az érintett betegeknek konzultálniuk kell a kezelőorvosukkal a saját egyedi esetükről, a kapcsolódó tünetekről, valamint részletes prognózisukról.
A betegek megközelítőleg 30%-ánál további vázrendszeri rendellenesség is fennáll, például bizonyos bordák összenövése vagy egyéb bordaközi problémák, a hátgerinc kóros görbülete (gerincferdülés), esetleg a Sprengel-féle deformitásként ismert kórkép is jelen van. Ez utóbbi állapot a lapocka megemelkedésével, illetve alulfejlettségével és emiatt az érintett oldalon a kar korlátozott mozgástartományával és nyaktőnél a gerinc alulfejlettségével jellemezhető. Néhány KFS-ben szenvedő betegnél a gerincvelő egy része veszélynek van kitéve a hátgerinc nem megfelelő zártsága miatt (nyitott gerinc). További tünetek lehetnek többek között a következők: hajcsomók jelenléte vagy a haj túlnövése a normális hajhatár alatt, a láb gyengesége, vizeletvisszatartási nehézségek (inkontinencia). Ahogy azt fent már részleteztük, a 2-es típusú KFS összefüggésbe hozható a csigolya egyik felének fejlődési rendellenességével (féloldalasan fejlett csigolya) és az első nyaki csigolya (atlasz) koponya hátsó részével (nyakszirtcsont) való összenövésével.
A KFS-ben szenvedők mintegy 25-50%-a halláskárosodásban is szenved. A hallásvesztés eredhet a hang nem megfelelő átviteléből a külső vagy középfülből a belső fülbe (konduktív halláskárosodás), a belső fülből az agyhoz (szenzorineurális halláskárosodás) vagy mindkettőből egyszerre (kevert típusú halláskárosodás). Különféle, a szemet érintő (okuláris) zavarok is összefüggésbe hozhatóak a KFS-sel, például az egyik szem elferdülése a másik felé (konvergens kancsalság); önkéntelen, gyors szemmozgások vagy az okuláris szövet rendellenessége vagy hiánya (macskaszem szindróma). Sőt, néhány érintett betegnek egyéb, a fej és az arc területét érintő (kraniofaciális) rendellenességei is vannak, beleértve az arc aszimmetriáját, amelynél az arc egyik oldala különbözik a másiktól, például az egyik szem feljebb helyezkedik el, mint a másik. A nyak kóros csavarodása (ferdenyak) is előfordulhat, ami a fej abnormális pozícióba való forgatását eredményezi. A KFS-ben szenvedők körülbelül 17%-ánál előfordulhat továbbá, hogy a szájpadlás nem megfelelően záródott (szájpadhasadék vagy „farkastorok”).
A KFS néhány esetben további fizikai rendellenességekkel is összefüggésbe hozható. Ide tartozhat a szív strukturális deformáltsága (veleszületett szívbetegségek), különösen a kamrai sövény-defektus (ventricular septal defect, VSD). A VSD a szív két kamráját elválasztó szívsövény (septum) rendellenes nyitottságával jellemezhető. Néhány betegben vese- (renális) rendellenességek is jelentkezhetnek, például az egyik vagy mindkét vese alulfejlettsége (hipoplázia) vagy hiánya (agenesia); abnormális renális csavarodás vagy elhelyezkedés (ektópia); vagy a vese vizelet okozta tágulata (hidronefrózis) a vizeletet a húgyhólyaghoz szállító húgyutak (húgyvezetékek) szűkülete vagy elzáródása miatt.
Néhány betegnél a fellépő gerincvelő-sérülés következtében neurológiai szövődmények is kialakulhatnak. Az ilyen sérülések a nyaki gerinc instabilitásából fakadhatnak. Például az összenőtt nyaki gerinccel szomszédos, nem fuzionált gerincrészek abnormálisan mobilak (hipermobilisak) lehetnek és megnövekedett erőhatás esetén sérülékennyé válhatnak, ami a gerinc instabilitásához vagy más degeneratív elváltozásokhoz vezethet. A betegségben szenvedők 20-as, 30-as életéveiben neurológiai szövődmények alakulhatnak ki, amelyek minden előzmény nélkül vagy kisebb traumát követően is felléphetnek. Ezek a mellékhatások fájdalommal vagy bőr-érzékelészavarokkal (paresztézia) járhatnak, például zsibbadás, bizsergés, égő érzés vagy önkéntelen izomrángások bizonyos szándékolt mozgásokkal kísérve (szinkinézia vagy tükörmozgás). Sőt, néhány betegnél fokozott reflexingerlékenység (hiperreflexia), gyengeség vagy a test féloldali bénulása (hemiplégia), keresztezett bénulás az alsó végtagon (paraplégia), vagy bizonyos agyi idegek károsodása, bénulása is kialakulhat.
Kiváltó okok
A legtöbb, KFS-ben szenvedő beteg tünetei véletlenszerűen, ismert ok nélkül (szórványosan) jelennek meg. Más esetekben ugyanakkor megfigyelhetőek családi vonások, amelyek autoszomális domináns vagy autoszomális recesszív öröklődést mutatnak. A legvalószínűbb, hogy a KFS multifaktoriális, azaz kialakulásában számos különböző tényező játszik okozati szerepet; ezek között van a genetikai faktor is. Különböző embereknél különböző genetikai elváltozások okoznak KFS-t (genetikai heterogenitás).
A kutatók megállapították, hogy néhány családi eredetű KFS-eset összefüggésbe hozható az autoszomális domináns öröklésmenettel. A genetikai betegségeket egy bizonyos tulajdonságra vonatkozó, az anyától és az apától kapott kromoszómákon elhelyezkedő gének kombinációja határozza meg. Domináns genetikai rendellenességről akkor beszélünk, ha a rendellenes génnek csak egyetlen kópiája szükséges a betegség megjelenéséhez. Az érintett személy a rendellenes gént bármelyik szülőtől örökölheti, de az egy új mutáció (génváltozás) eredménye is lehet. Annak a kockázata, hogy az érintett szülő továbbadja a hibás gént az utódnak, minden terhesség esetén 50%, tekintet nélkül a születendő gyermek nemére.
2008-ban kutatók megállapították, hogy az autoszomális domináns és a szórványos KFS egyes eseteinek hátterében a 8-as kromoszómán található GDF6 gén mutációja áll. A GDF6 gén egy növekedési faktort kódol, amely szerepet játszik a fejlődő embrió porcképződésében és ízületi működésében. A porc egy olyan speciális szövet, amely ütközéstompítóként avagy párnaként szolgál az ízületek között. Az embrió vázát főként porc alkotja, amely fokozatosan alakul át csonttá. Kutatók megállapították, hogy a GDF6 növekedési faktor lényegi szerepet tölt be a csigolyák közötti porckorongok megfelelő működésében. E korongok gondoskodnak a rugalmasságról, valamint biztosítják a gerincvelő védelmét. A GDF6 mutációi, valamint a KFS-hez társított tünetek és fizikai elváltozások teljes spektruma közötti összefüggés egyelőre ismeretlen.
A KFS egyes eseteiről úgy vélik, hogy autoszomális recesszív módon öröklődnek. Recesszív genetikai rendellenességről akkor beszélünk, amikor az egyén az ugyanazzal a jelleggel bíró rendellenes gént örökli mindkét szülőtől. Ha az egyén egy szabályos gént és egy betegségre hajlamosító gént örököl, akkor csak hordozója lesz a betegségnek, tüneteket viszont nem fog produkálni. Minden egyes terhesség során 25% esély van arra, hogy két, betegséget hordozó génnel rendelkező szülőnek beteg gyermeke legyen. Annak esélye, hogy a szülőkhöz hasonlóan a gyermek is csak hordozó lesz, 50% terhességenként. Végül pedig 25% annak valószínűsége, hogy a gyermek szabályos géneket örököl mindkét szülőtől, és így az adott tulajdonságra nézve genetikailag normális lesz. A kockázat mértéke megegyezik férfiak és nők esetén.
A KFS hátterében álló konkrét okok és mechanizmusok még nem teljesen tisztázottak. Az állapot mögött rejlő ok azonban lehet a normál esetben csigolyává fejlődő magzati szövetek megfelelő szétválásának (szegmentációjának) hiánya. Az előzőekben kifejtettek alapján néhány eset a GDF6 mutációjához köthető. Más esetekben további gének mutációja vagy egyéb okok állnak a háttérben. További kutatások szükségesek ahhoz, hogy megértsük a KFS hátterében zajló folyamatokat és a rendellenesség kialakulásában szerepet játszó genetikai és egyéb tényezőket.
Előfordulás
A KFS-t eredetileg 1912-ben rögzítette az orvosi szakirodalomban két orvos: Maurice Klippel és André Feil. A betegség előfordulásának gyakoriságára vonatkozó pontos adatok ismeretlenek, azonban becslések szerint az állapot körülbelül 42.000-50.000 élveszületésből egyszer jelentkezik. A KFS gyakrabban érinti a nőket, mint a férfiakat: a betegségben szenvedők 65%-a nő. Az orvosi szakirodalomban fellelhető adatok alapján a 2-es típusú KFS tűnik az állapot legelterjedtebb formájának.
Kapcsolódó rendellenességek
Az alábbi rendellenességek tünetei hasonlóak lehetnek a KFS tüneteihez. Az összehasonlítás hasznosnak bizonyulhat a differenciáldiagnózis felállításához.
A Bechterew-kór (spondylitis ankylopoetica) egy progresszív, gyulladást okozó betegség, amely jellemzően a fiatal felnőttkor és a középkor között válik nyilvánvalóvá. A betegség fő jellemzői közé soroljuk a gyulladást (arthritis), a hátgerinc merevségét és különböző ízületeinek fájdalmát, valamint a gerinc mozgathatóságának esetleges elvesztését. Érintheti a gerinc és medence közötti ízületeket, amelyek csípő-keresztcsonti ízületként ismertek; a deréktáji gerincoszlop ízületeit (ágyéki gerinc); a hát felsőbb részeit (mellkasi gerinc) és a nyakat (nyaki gerinc) különböző mértékben; továbbá a végtagok – főképp a láb – ízületeit. A kórfolyamat bármely stádiumában magától megszűnhet, ellenben néhány betegnél idővel akár a teljes gerincoszlop érintetté válhat. A betegek körében gyakran jelentkezik deréktáji és csípőfájdalom, amely súlyosabb lehet éjszaka és nyugalmi helyzet után. Emellett gyakori az érintett területek reggeli merevsége. Egyes esetekben, amikor a bordát és hátgerincet összekapcsoló (kosztovertebrális) ízületek érintettek, a mellkas tágulása korlátozódhat és légzési nehézségek adódhatnak. Emellett a betegségben szenvedők egy részénél a betegség velejárója lehet az írisz visszatérő gyulladása (szivárványhártya-gyulladás), az aortabillentyű elégtelensége (regurgitáció), amelynek következtében a vér visszaáramlik a bal szívkamrába (ventrikulum), illetve további rendellenességek. A Bechterew-kór pontos kiváltó oka nem tisztázott. Kutatók szerint azonban kialakulásában genetikai, immunológiai, illetve környezeti tényezők is szerepet játszhatnak.
A fiatalkori reumás ízületi gyulladás (juvenile rheumatoid arthritis, JRA) egy reumatikus megbetegedés, amelyet egy vagy több ízület krónikus gyulladása (artritisz) jellemez 16 évnél fiatalabb gyermekek esetén. A kapcsolódó tünetek közé sorolható a duzzanat, a rendellenes melegség, érzékenység vagy fájdalom, illetve az érintett ízületek merevsége, amely többnyire reggelre fokozódik. Az elváltozások súlyos esetekben csökkentett mozgathatósághoz és az érintett ízületek alaki torzulásához vezethetnek. A JRA-ban szenvedő gyermekek akár olyan, egész testet érintő tüneteket is produkálhatnak, mint a láz, étvágytalanság (anorexia), a máj és a lép megnagyobbodása (hepatosplenomegalia), illetve más rendellenességek. Emellett a JRA néhány típusa és a szem gyulladásának magasabb kockázata (iridocyclitis) is összefügg egymással. A kapcsolódó tünetek sora és súlyossága között lehetnek eltérések annak függvényében, hogy a betegség mely sajátos formája van jelen. A JRA pontos kiváltó oka ismeretlen. (A betegséggel kapcsolatos további információkért válassza a „fiatalkori reumás ízületi gyulladás” keresőszót a Ritka Betegségek Adatbázisában.)
A Wildervanck-szindróma egy ritka genetikai rendellenesség, amely már csecsemőkorban kimutatható. A betegségre jellemzőek a KFS tünetei; a belső fülből az agyba küldött hangimpulzusok sikertelen továbbítása miatt kialakuló halláskárosodás (érzőidegi süketség); illetve a Duane-szindrómaként ismert jelenség, amelyben bizonyos szemmozgásokhoz fűződő rendellenességek lépnek fel. A Duane-szindróma fő tünete bizonyos horizontális szemmozgások korlátozottsága vagy hiánya, befelé nézés esetén a szemgolyó visszahúzódása a szemgödörbe és néhány betegnél a két szem nézővonala közötti eltérés (kancsalság). Emellett a Wildervanck-szindrómával érintettek egy részénél az arc két fele eltér egymástól (arci aszimmetria). Az orvosi szakirodalom szerint a Wildervanck-szindróma elősorban a nőket érinti. A rendellenesség előfordulása véletlenszerűen, ismert ok nélkül (szórványosan) változhat. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a Wildervanck-szindróma több különböző gén kölcsönhatásával indokolható (poligénes). (A betegséggel kapcsolatos további információkért válassza a „Wildervanck” keresőszót a Ritka Betegségek Adatbázisában.)
Számos további szindróma létezik, amelyek esetében a KFS tünetei előfordulhatnak a jellegzetes fizikális leletek között. Ezek közé sorolható a MURCS szindróma, a magzati alkohol szindróma, a Goldenhar-szindróma avagy látás–hallás–gerinc spektrum (oculo-auriculo-vertebral spectrum, OAV) és más rendellenességek. (A betegséggel kapcsolatos további információért válassza a „MURCS”, a „Goldenhar”, a „magzati alkohol szindróma” keresőszót vagy az adott betegség pontos nevét a Ritka Betegségek Adatbázisában.)
Diagnózis
A KFS alapos klinikai vizsgálatokat, a jellegzetes klinikai leletek azonosítását és egyedi vizsgálatokat követően rögtön születés után diagnosztizálható. A diagnosztikai vizsgálatok közé sorolhatunk olyan korszerű képalkotó eljárásokat, mint a mágneses rezonanciavizsgálat (MRI), amelynek célja egyes nyaki és egyéb csigolyák közti hézagok, a gerinc kóros összenövésének és a csigolya gerincvelőre gyakorolt lehetséges nyomásának kimutatása. Az MRI-vizsgálat mágneses mező és rádióhullámok segítségével a szervezet belső felépítésének keresztmetszeti képeit állítja elő. További szakvizsgálatok elvégzése segíthet a KFS-hez esetleg kapcsolódó további rendellenességek (például halláskárosodás, veleszületett szívbetegségek, veseelégtelenség, a szem elváltozásai stb.) kimutatásában, illetve jellemzésében.
Szokásos gyógymódok
Kezelés
A KFS kezelése az adott páciensnél jelen lévő specifikus tüneteket és kapcsolódó fizikális elváltozásokat célozza. A kezelés során több szakterület specialistáinak összehangolt együttműködésére van szükség. E szakemberek között lehet gyermekgyógyász, sebész, ortopéd orvos, neurológus, kardiológus, audiológus, szemész, illetve egyéb egészségügyi szakemberek.
A gyógykezelés során alkalmazott védelmi intézkedések közé tartozhat a nyakmerevítő és hátmerevítő használata, a nyújtás, nem szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek (NSAID) és további gyógyszeres kezelések (fájdalomcsillapítók) alkalmazása.
Mivel a betegségben szenvedőknél fokozott a neurológiai szövődmények kockázata, rendszeres orvosi kivizsgálás javasolt. Továbbá minden olyan tevékenység kerülendő, amely traumához vagy a nyaki csigolya sérüléséhez vezethet.
A KFS-sel érintettek egy részénél a kezelés magában foglalhatja a csontváz, a hallási, a látási, a szív-, a vese- és egyéb rendellenességek sebészeti helyreállítását. A nyaki gerinc kompressziójában szenvedőknél például műtéti beavatkozás szükséges a kompresszió vagy az ahhoz kapcsolódó gerincinstabilitás helyreállításához. Az elvégzendő műtéti eljárás függ az anatómiai rendellenességek súlyosságától, a kapcsolódó tünetektől és további tényezőktől.
Emellett a halláskárosodott betegek esetén hallást segítő készülékek használata ajánlott. A KFS-sel érintett egyének és családjuk számára genetikai tanácsadás is javasolt.
A betegségleírás forrása: https://rarediseases.org/
